Baráti beszélgetések
4 posters
5 / 40 oldal
5 / 40 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 22 ... 40
Re: Baráti beszélgetések
Nem tudom megmondani,hogy ma hányszor izzadtam le. Egyre inkább nemszeretem a nyarat. Bezzeg valamikor...Böbe51 írta:Marcsi írta:Sziasztok! Előkerültem.
Hogy mi mindent elintéztünk és még csak 11 múlt.
A fogorvos rendben ment minden, kicsit igazítani kellett az új fogat.
Utána elnéztünk a cipőboltba Jóskának szandiért. Végre sikerült rábeszélnem, de ugye csak 9 után nyitott nem 8-kor, ezért inkább kimentünk a kertbe. Meglocsoltam a paprikát, mást már nem tudok. Így is már 40 m-ről cipelem a vizet. Takargattam megint a kihúzott spenóttal, kaporral.
Szedtem pár gazt és cseriztem. Utána vissza a cipőboltba. Kaptunk hálistem. De, folyt a fejemről a víz, mire odahordtam, felpróbáltuk ahová leültettem Jóskát. Nagyon nem szeret bótozni.
Amikor hazaértem beugrottam tusolni és kiültünk az erkélyre pihegni, mert közben Jóska is megjött. Bent van a kocsiban az utolsó 2 zsák mosnivaló!!! Reggel felhozom, ha megy a kertbe. Erre kanyarodik, direkte.
Csináltam most képeket az erkélyen a csoda virágaimról. Mindjárt hozom a facéra, mert van kérdésem is.
Ma nem én főzök. Micsoda jó sorom van.
Én is leizzadtam délelőtt, így vizes hajjal mentem a gyógytornára, mert nem volt időm már megszárítani a hajam zuhanyozás után. Szokott egy házaspár fémhulladékért jönni, lomtalanításkor. Tegnapra ígérték magukat, de persze ma jöttek. Mire kiadtuk a cuccokat folyt rólam a víz.
Nekem is jó sorsom volt, mert a levest megfőztem még reggel, a puliszka pedig kész volt. Így torna után nyugodtan várhattuk az ebédidőt.
Jóska megszenvedett a hallal, de finom volt. Sütögethette ebben a melegben.
Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Olvastalak benneteket, de már nincs erőm írni. Nagyon megizzadtam a sétán is, ma már másodszor megyek zuhanyozni:)))))))))
Most nagyon értékelem a zuhanyt:)
Jó tévézést és pihenést, nagyon jó alvással töltött éjszakát kívánok nektek:)
Most nagyon értékelem a zuhanyt:)
Jó tévézést és pihenést, nagyon jó alvással töltött éjszakát kívánok nektek:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Judit írta:Olvastalak benneteket, de már nincs erőm írni. Nagyon megizzadtam a sétán is, ma már másodszor megyek zuhanyozni:)))))))))
Most nagyon értékelem a zuhanyt:)
Jó tévézést és pihenést, nagyon jó alvással töltött éjszakát kívánok nektek:)
masu-feri- Hozzászólások száma : 5945
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Böbe51 írta:Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
masu-feri- Hozzászólások száma : 5945
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
masu-feri írta:Böbe51 írta:Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Köszönöm, Ferikém! Volt!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
5-kor keltünk, mert Józsi Győrbe megy kiküldetésbe, vonattal. Meg kell szokni ezt az új módit.
Remélem, most nem telefonálnak, hogy belső szemle lesz és ne menjen.
Egy hűtőház elektronikájának szoftverét kell feltelepítenie és elindítania a rendszert.
Jó lenne, ha időben végezne, mert péntek révén 4 óra után zsúfolt lesz a vonat. (nemzetközivel jön-megy)
Délelőtt várom a Tescot. Tej, tisztítószerek, 1-2 csomagolt áru.
Véglegesítem a csomagokat, amiket holnap reggel a konténerhez kell szállítani.
Délután gyógytorna. Ma lehet, hogy én is főzök egy meggylevest holnapra.
Remélem, most nem telefonálnak, hogy belső szemle lesz és ne menjen.
Egy hűtőház elektronikájának szoftverét kell feltelepítenie és elindítania a rendszert.
Jó lenne, ha időben végezne, mert péntek révén 4 óra után zsúfolt lesz a vonat. (nemzetközivel jön-megy)
Délelőtt várom a Tescot. Tej, tisztítószerek, 1-2 csomagolt áru.
Véglegesítem a csomagokat, amiket holnap reggel a konténerhez kell szállítani.
Délután gyógytorna. Ma lehet, hogy én is főzök egy meggylevest holnapra.
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Szervusztok, jó reggelt, jó napot nektek!
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
No, végre:) Nem is értem, engedett beírni, de elküldni nem:( 20 perce itt maceráztam:((((((
Ma korán elköszönök reggel. Postára is el kell futnom séta után. Már este óta töröm a fejem, hogy mit kéne főzni? Tökfőzeléknél maradtam, még van hozzá fasírt és természetesen gyümölcs leves. Más nem esik jól. Ma a kisházon kétszeri meszelés vár még rám ezek mellett, mondjuk az gyorsan fog menni:)
Ma korán elköszönök reggel. Postára is el kell futnom séta után. Már este óta töröm a fejem, hogy mit kéne főzni? Tökfőzeléknél maradtam, még van hozzá fasírt és természetesen gyümölcs leves. Más nem esik jól. Ma a kisházon kétszeri meszelés vár még rám ezek mellett, mondjuk az gyorsan fog menni:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Jóóóóóóóó reggelt Böbikém! Ez igen! Nagyon korán kellett kelnetek... De utazni még így jobb is, mint később a melegben. Jól hangzik a hűtőház mostBöbe51 írta:5-kor keltünk, mert Józsi Győrbe megy kiküldetésbe, vonattal. Meg kell szokni ezt az új módit.
Remélem, most nem telefonálnak, hogy belső szemle lesz és ne menjen.
Egy hűtőház elektronikájának szoftverét kell feltelepítenie és elindítania a rendszert.
Jó lenne, ha időben végezne, mert péntek révén 4 óra után zsúfolt lesz a vonat. (nemzetközivel jön-megy)
Délelőtt várom a Tescot. Tej, tisztítószerek, 1-2 csomagolt áru.
Véglegesítem a csomagokat, amiket holnap reggel a konténerhez kell szállítani.
Délután gyógytorna. Ma lehet, hogy én is főzök egy meggylevest holnapra.
Igen, mert már mindenki vagy haza jön, vagy megkezdi valahol a hosszú hétvégét. Akkor ma kicsit lazább napod lesz remélem
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
[/quote]
Köszönöm szépen Ferikém! Jót aludtam. Már gyanús vagyok magamnak, mi történhetett? De jó volt:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Köszi Ferikém. Sok darabban aludtam. Este már éreztem a felhőket. Sokáig forgolódtam.masu-feri írta:
Felettünk a kiskutyával nem tudom mit csináltak, de hosszan ugatott. Mivel az ablakuk nyitva volt, ezért a 3 ház visszhangozta a hangját és még jobban ugatott. Többször felzörögtünk a csöveken, akkor pár perc szünet következett, de újra rázendített. Attól féltem, hogy Jóska felmegy.
Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Szia Böbice.Böbe51 írta:5-kor keltünk, mert Józsi Győrbe megy kiküldetésbe, vonattal. Meg kell szokni ezt az új módit.
Remélem, most nem telefonálnak, hogy belső szemle lesz és ne menjen.
Egy hűtőház elektronikájának szoftverét kell feltelepítenie és elindítania a rendszert.
Jó lenne, ha időben végezne, mert péntek révén 4 óra után zsúfolt lesz a vonat. (nemzetközivel jön-megy)
Délelőtt várom a Tescot. Tej, tisztítószerek, 1-2 csomagolt áru.
Véglegesítem a csomagokat, amiket holnap reggel a konténerhez kell szállítani.
Délután gyógytorna. Ma lehet, hogy én is főzök egy meggylevest holnapra.
Mindig van kiért, miért aggódnunk. Józsidnak jó utat és végezzen gyorsan, hogy ne kelljen aggódnod.
Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Szia Judit!Judit írta:No, végre:) Nem is értem, engedett beírni, de elküldni nem:( 20 perce itt maceráztam:((((((
Ma korán elköszönök reggel. Postára is el kell futnom séta után. Már este óta töröm a fejem, hogy mit kéne főzni? Tökfőzeléknél maradtam, még van hozzá fasírt és természetesen gyümölcs leves. Más nem esik jól. Ma a kisházon kétszeri meszelés vár még rám ezek mellett, mondjuk az gyorsan fog menni:)
Legyen minden terveid szerint.
Ha eljutok a boltba de. akkor itt is tök lesz. Csak kaprom van hozzá. Iden a tök akkora, mint amikor kikelt.
Én is maceráztam mire bejöttem. Teljesen bezárok és újra bejelentkezek. Pár másodperc.
Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Most már rendesen esik. olyan, mintha nem is akarna elállni. Fő, hogy locsolni nem kell, majd lesz valahogy. Van bent is elfoglaltságom.
Szép napot mindenkinek!
Szép napot mindenkinek!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Előkerültem. Már el is pakoltam.
Nem tudom,hogy miért vagyok mérgesebb:(
Nem jó a lift és végül nem volt eső.
Levittem gyalog a 2 zsák mosott ágyruhát és felcipeltem 2,5 zsákkal. Mert végül úgy döntöttem, hogy még egy gyapjú paplant kimosok. Sajnálom kidobni. Jóska a szemeit forgatta.) Ez van.
Utána le a boltokba és 2 szatyorral megint fel... Közben átkozódtam magamban.
De, összeakadtam az egyik kerti szomszédasszonnyal a bolt előtt. Nagyot örömködtünk. Megint mondta, hogy locsoljam el a vizét, nade nem esik az eső, nincs is víz.
Tele van panasszal is. A 45 éves fia a nyakán él...Hol dolgozik, hol nem. És ez csak rosszabbodik.

Böbe51 írta:masu-feri írta:Böbe51 írta:Aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
Köszönöm, Ferikém! Volt!
Szívesen Böbike! Örülök!
masu-feri- Hozzászólások száma : 5945
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Köszönöm szépen Ferikém! Jót aludtam. Már gyanús vagyok magamnak, mi történhetett? De jó volt:)[/quote]Judit írta:
Szívesen Juditka! Örülök! Az a lényeg, hogy jó volt!
masu-feri- Hozzászólások száma : 5945
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Marcsi írta:Köszi Ferikém. Sok darabban aludtam. Este már éreztem a felhőket. Sokáig forgolódtam.masu-feri írta:
Felettünk a kiskutyával nem tudom mit csináltak, de hosszan ugatott. Mivel az ablakuk nyitva volt, ezért a 3 ház visszhangozta a hangját és még jobban ugatott. Többször felzörögtünk a csöveken, akkor pár perc szünet következett, de újra rázendített. Attól féltem, hogy Jóska felmegy.
Szívesen Marcsika! Az össz a lényeg!
Lehet, hogy egyedül hagyták azért csinálta!
masu-feri- Hozzászólások száma : 5945
Join date : 2016. Aug. 04.
5 / 40 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 22 ... 40
Similar topics
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
5 / 40 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|