Baráti beszélgetések
4 posters
30 / 40 oldal
30 / 40 oldal • 1 ... 16 ... 29, 30, 31 ... 35 ... 40
Re: Baráti beszélgetések
Sziasztok. Jól aludtam, csak nagyon későn sikerült. Kiestem a megszokott időből és akkor már nehezen megy. Feküdtem én, csak dec. 31-e du. óta Mariannak most jutott eszébe fölhívni. Mondta, csak mondata, csak mondta. Alig tudtam megkérdezni közben, hogy a láz fölviszi-e a cukrot. Persze hogy föl, meg mindenféle még kisebb betegség is. A láz miatt másként műxik az inzulin. Ha látom, hogy ua. a kajával jó a cukrom, akkor leszek jól. Ma már biztos jobban vagyok akkor mert most "csak" 7 lett... Kevéske, de tényleg kevéske vacsorával. A nagymamája már az otthonban van újra, de megint romlott a demencia állapota. Őket a húgával fölismeri, de a lányát, Mariannék anyját nem tudja,hogy ki az, hiába mondják el neki, mindig kérdezi még a nevét is. Egyre inkább fekszik, nem is akar fölkelni.Sajnos nehéz helyzet.
Ahogy fölébredtem, máris tüsszsögéssel indult a napom. Most nem fázok, tehát biztos nincs hőemelkedésem. Este 10 után még megint volt. Reggel elrendezem Foltit, meglocsolom a lakásban a virágokat és fekszek vissza. Majd most 11 felé fogom sétálni vinni, mert az MLP is hoz csomagot, de a kutya kaja is lehet, hogy jön, mert este még jött sms, hogy átadták a szállító cégnek. A Zolinak 2 helyről vett göncökről, még semmi hír. Ebédem még van, de holnap muszáj lesz valamit főzni:( Kb. ennyi a helyzet.

Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Sziasztok! Jó reggelt!
A hozzászólást Böbe51 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 20, 2017 7:11 am-kor.
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Judit írta:Sziasztok. Jól aludtam, csak nagyon későn sikerült. Kiestem a megszokott időből és akkor már nehezen megy. Feküdtem én, csak dec. 31-e du. óta Mariannak most jutott eszébe fölhívni. Mondta, csak mondata, csak mondta. Alig tudtam megkérdezni közben, hogy a láz fölviszi-e a cukrot. Persze hogy föl, meg mindenféle még kisebb betegség is. A láz miatt másként műxik az inzulin. Ha látom, hogy ua. a kajával jó a cukrom, akkor leszek jól. Ma már biztos jobban vagyok akkor mert most "csak" 7 lett... Kevéske, de tényleg kevéske vacsorával. A nagymamája már az otthonban van újra, de megint romlott a demencia állapota. Őket a húgával fölismeri, de a lányát, Mariannék anyját nem tudja,hogy ki az, hiába mondják el neki, mindig kérdezi még a nevét is. Egyre inkább fekszik, nem is akar fölkelni.Sajnos nehéz helyzet.
Ahogy fölébredtem, máris tüsszsögéssel indult a napom. Most nem fázok, tehát biztos nincs hőemelkedésem. Este 10 után még megint volt. Reggel elrendezem Foltit, meglocsolom a lakásban a virágokat és fekszek vissza. Majd most 11 felé fogom sétálni vinni, mert az MLP is hoz csomagot, de a kutya kaja is lehet, hogy jön, mert este még jött sms, hogy átadták a szállító cégnek. A Zolinak 2 helyről vett göncökről, még semmi hír. Ebédem még van, de holnap muszáj lesz valamit főzni:( Kb. ennyi a helyzet.
Remélem a cukor jól jelez és tényleg kifelé haladsz a betegségből!
Sajnálom Mariannékat! Furcsa, hogy az unokáit megismeri, a lányát pedig nem.
Biztos rosszul is esik neki.
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Szia Böbikém! Jó reggelt és jó napot, jó hetet neked, nektek:)Böbe51 írta:
Sziasztok! Jó reggelt!
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Remélem a cukor jól jelez és tényleg kifelé haladsz a betegségből!
Sajnálom Mariannékat! Furcsa, hogy az unokáit megismeri, a lányát pedig nem.
Biztos rosszul is esik neki. [/quote]
[/quote]
Persze, rosszul igen. De ez a betegség sajnos ezzel jár együtt:( Ilyenkor már az infúzió kúra sem segít semmit.
Még ma is megpróbálok annyit feküdni, amennyit csak lehet. Folti nehezen viseli a fekvésemet:(
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
[/quote]Judit írta:
Remélem a cukor jól jelez és tényleg kifelé haladsz a betegségből!
Sajnálom Mariannékat! Furcsa, hogy az unokáit megismeri, a lányát pedig nem.
Biztos rosszul is esik neki.
Persze, rosszul igen. De ez a betegség sajnos ezzel jár együtt:( Ilyenkor már az infúzió kúra sem segít semmit.
Még ma is megpróbálok annyit feküdni, amennyit csak lehet. Folti nehezen viseli a fekvésemet:( [/quote]
Érzi Folti, hogy nem vagy rendben, nem masszíroztathatja magát, nem úgy jöttök-mentek ahogy szoktatok.
Lehet, hogy most nem is beszélgetsz annyit hozzá? Majdcsak túl lesztek rajta!
Nem Tündi hozta ezt neked az iskolából???
Köszönjük a jókívánságot! Ránk fér. Eszternek is fáj a torka, Józsi lehet, hogy 3 nap is kiküldetésbe megy. Kemény hét ígérkezik.
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Érzi Folti, hogy nem vagy rendben, nem masszíroztathatja magát, nem úgy jöttök-mentek ahogy szoktatok.
Lehet, hogy most nem is beszélgetsz annyit hozzá? Majdcsak túl lesztek rajta!
Nem Tündi hozta ezt neked az iskolából???
Köszönjük a jókívánságot! Ránk fér. Eszternek is fáj a torka, Józsi lehet, hogy 3 nap is kiküldetésbe megy. Kemény hét ígérkezik. [/quote]
Persze, mert máskor jövök-megyek, így aztán ő is mindig jön utánam. Tündinek a megerőltetéstől a hangszálai voltak begyulladva. Ő hétvégén volt itt, nekem meg ez péntek este kezdődött.
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Most elköszönök, megjött Folti:)
Majd feküdni fogok, ha látok is valamit a szemeimmel, akkor legalább olvasni fogok!
Majd feküdni fogok, ha látok is valamit a szemeimmel, akkor legalább olvasni fogok!
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Szervusztok Kedveskék! Jó reggelt!
4 órától csak kínlódtam, most is, de visszaaludni az nem megy.
Szóval kótyagos vagyok, csak más bajom ne legyen.
Ma megyek én is Jóskával gyűjtögetni, selejtezni. A kazánt lehet, hogy ma lekapcsoljuk, mert pluszokat mondanak.
Akkor Judit este mégiscsak jött a láz? Remélem azért minden nappal kicsit jobban vagy. Érdekes ez a cukor "jelzés" is. Miket nem tudsz meg, így persze mi is okosodunk. Bár ezt szívesen kihagynád, gondolom.
Mariannt mi szállta meg? De legalább tudsz felőlük. Henrikről semmi hír?
Ma már nyüzsisebb napod lesz, csak jobban is legyél hozzá. Jó, hogy hétvégén kapott el, ha már elkapott, mert volt Zoli segítséged. Meg leveskét is csak kaptál.
Hoztam kis mosolyt.

Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Persze, rosszul igen. De ez a betegség sajnos ezzel jár együtt:( Ilyenkor már az infúzió kúra sem segít semmit.Böbe51 írta:Judit írta:
Remélem a cukor jól jelez és tényleg kifelé haladsz a betegségből!
Sajnálom Mariannékat! Furcsa, hogy az unokáit megismeri, a lányát pedig nem.
Biztos rosszul is esik neki.
Még ma is megpróbálok annyit feküdni, amennyit csak lehet. Folti nehezen viseli a fekvésemet:( [/quote]
Érzi Folti, hogy nem vagy rendben, nem masszíroztathatja magát, nem úgy jöttök-mentek ahogy szoktatok.
Lehet, hogy most nem is beszélgetsz annyit hozzá? Majdcsak túl lesztek rajta!
Nem Tündi hozta ezt neked az iskolából???
Köszönjük a jókívánságot! Ránk fér. Eszternek is fáj a torka, Józsi lehet, hogy 3 nap is kiküldetésbe megy. Kemény hét ígérkezik. [/quote]
Böbicém Eszterednek gyógyulást kívánok. Remélem nem kapja el nagyon, most előzze meg amennyire csak lehet.
Ha Józsid elmegy, akkor Neked/Nektek kell Sunnyizni is. Lesz teendőd.
Marcsi- Hozzászólások száma : 7622
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Köszönöm Marcsi! Muszáj lesz jobban lennie, mert kedd és szerda este mennie kell tanítani.
(Már az anyagiak miatt is. Az 25 ezer forint kiesés lenne. )
Megyek a bányába, egész nap mosni fogok. Kihasználom, hogy Józsi elmegy itthonról.(Közben kiderült, hogy ma és szerdán már biztos a kiküldetés)
Kimosom az itthoni, a munkás és a kutyasétáltató cuccait. Bár van belőlük váltó, de mindig ugyanaz a kedvenc.
És van még több minden egyéb is, például Sunny szőnyegeiből is legalább hármat kimosok megint. Holnap takarítom a földszintet, kell a tiszta szőnyeg.
Szép napot mindenkinek!!!
(Már az anyagiak miatt is. Az 25 ezer forint kiesés lenne. )
Megyek a bányába, egész nap mosni fogok. Kihasználom, hogy Józsi elmegy itthonról.(Közben kiderült, hogy ma és szerdán már biztos a kiküldetés)
Kimosom az itthoni, a munkás és a kutyasétáltató cuccait. Bár van belőlük váltó, de mindig ugyanaz a kedvenc.
És van még több minden egyéb is, például Sunny szőnyegeiből is legalább hármat kimosok megint. Holnap takarítom a földszintet, kell a tiszta szőnyeg.
Szép napot mindenkinek!!!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Marcsi írta:Szervusztok Kedveskék! Jó reggelt!
4 órától csak kínlódtam, most is, de visszaaludni az nem megy.
Szóval kótyagos vagyok, csak más bajom ne legyen.
Ma megyek én is Jóskával gyűjtögetni, selejtezni. A kazánt lehet, hogy ma lekapcsoljuk, mert pluszokat mondanak.
Akkor Judit este mégiscsak jött a láz? Remélem azért minden nappal kicsit jobban vagy. Érdekes ez a cukor "jelzés" is. Miket nem tudsz meg, így persze mi is okosodunk. Bár ezt szívesen kihagynád, gondolom.
Mariannt mi szállta meg? De legalább tudsz felőlük. Henrikről semmi hír?
Ma már nyüzsisebb napod lesz, csak jobban is legyél hozzá. Jó, hogy hétvégén kapott el, ha már elkapott, mert volt Zoli segítséged. Meg leveskét is csak kaptál.
Hoztam kis mosolyt.
Mielőtt visszafekszek beugrottam, mert gyanús voltál. Gondoltam, hogy valami van.... Azért abban nem vagyok biztos, hogy most el kéne menned Jóskával? Inkább maradnál itthon pihenni...
Ki, kihagynám ezeket a tapasztalatokat. A fene tudja, hogy mi történt Mariannal. De igazán nem is nagyon érdekel, én már megtanultam átlépni dolgokat, még akkor is ha nehezemre esik. A megváltoztathatatlanon nem töröm a fejem. Ezért írom néha neked is, hogy felejtsd el Pistit, mintha nem is lenne, hisz úgy sincs.
Henrikkel szoktam a fb-on csetelni. Februárban a legrosszabb jegye egy történelem 3/4-ed! Még tart a lendülete. Valami fölmérő félét is írtak az előérettségivel kapcsolatosan. Annak még nem tudni az eredményét. Ha sikerülne? Meg az előérettségi is? Nagy szó lenne.
Igen, ma még tart a kapott levesem, holnap viszont...? Nem tudom?
Köszi a mosolyt, majd csak:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Judit írta:
Tündinek a megerőltetéstől a hangszálai voltak begyulladva. Ő hétvégén volt itt, nekem meg ez péntek este kezdődött.
Eszter pedig szerdán este volt benn Pesten az iskolában és ma reggel kezdődött torokfájással és orrdugulással.
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Most próbálja Eszter is megfogni a bajt, még könnyebb:) Nem is a bányába mész, hanem a mosókonyhába költözöl:( Nem lesz jó, ha megy Józsid, de mégis lesz abban is valami? Én semmit nem csinálok, csak Foltit viszem el dél felé. Reménykedtem valami jó időben, de csak szürkeség, nyirok, hideg, nap sehol:(Böbe51 írta:Köszönöm Marcsi! Muszáj lesz jobban lennie, mert kedd és szerda este mennie kell tanítani.
(Már az anyagiak miatt is. Az 25 ezer forint kiesés lenne. )
Megyek a bányába, egész nap mosni fogok. Kihasználom, hogy Józsi elmegy itthonról.(Közben kiderült, hogy ma és szerdán már biztos a kiküldetés)
Kimosom az itthoni, a munkás és a kutyasétáltató cuccait. Bár van belőlük váltó, de mindig ugyanaz a kedvenc.
És van még több minden egyéb is, például Sunny szőnyegeiből is legalább hármat kimosok megint. Holnap takarítom a földszintet, kell a tiszta szőnyeg.
Szép napot mindenkinek!!!
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Én azért most mégis kicsit szerencsésnek érzem magam, remélem nem szólom el! Egy kicsit volt csak a torkom fura, más semmi jele nem volt, és főleg, hogy nem köhögök! Ne ez a fő szerencse. A többi majd csak...Böbe51 írta:Judit írta:
Tündinek a megerőltetéstől a hangszálai voltak begyulladva. Ő hétvégén volt itt, nekem meg ez péntek este kezdődött.
Eszter pedig szerdán este volt benn Pesten az iskolában és ma reggel kezdődött torokfájással és orrdugulással.
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Olvastalak Titeket.
Kicsit visszaaludtam, de csak szenderegtem.
Most pakolás és indulás, ha Jóska itt körülnézett, mert ugye a hírek.
Böbice a mosásból soha nem elég.Én szerdára tervezek nagymosást, mert holnap esőt mondanak és szeretném a nagyját kiteregetni már az erkélyre. Meg holnap fodrász is...
Judit ez nagyon jó, hogy a torkod nem "romlott" el. Sokkal hosszabb lenne a gyógyulásod.
legyen dolgos, gyógyulós szép napotok!
Megyek, mert ma Ági orvoshoz megy, nem kell megsétáltatni. Meg Jóska is nyavajog, hogy már én kellek a selejtezéshez, mert női holmik, meg ágyruha.
Ja és a kertben kezdünk.
Ez is egy kedves, bájos:

Ez jó, hogy szund8tottál! Kicsit én is.
Ági hívott. Nagyon kedves volt. Tényleg egész héten délutános lesz. Csütörtök reggel kell neki összepakolni péntek reggelre a kórházba. Azért kell neki hétvégére befeküdni, mert valami spéci kaját fog kapni, meg valami spéci infúziót, hogy a műtét előtt ne kelljen bashajtóval kipucolni a beleit, mint máskor minden műtét előtt.
Ma még nem volt hőemelkedésem:) A csomagküldő miatt majd fél 12 felé készülődök össze Foltival, hogy el e kerüljem őket. A hét ilyen lesz, mert valamikor Folti kajáját, Zoli pólóit és ingeit is hozzák. Persze azokat is két helyről vettem. De hát ez van. A "nemzetközi Zoltá n nap"-ra csak ide érnek. Ezeket 8-10 apra szállítják, minden honnan a ruha féléket.
Öltözz föl rendesen, nehogy megfázz!!!

Jaj!!! De szép nap dobozzal leptél meg Ferikém:)))))))
Én is szépet kívánok, szebbet, naposabbat, mint nálam van.
Most jöttem meg Foltival:) Hideg olyan nagyon nincs. A teraszon 6 fok van, lent biztos kevesebb. De fölszedtem magamra a 3 ajtós szekrényt is, úgy mentem el. Mire fölöltöztem, meg mire vissza???
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Köszönöm szépen!!!! Azért alakulok, mint a púpos gyerek:) Ma még nem volt hőemelkedésem:) A levegő jól is esett, de kész röhej, hogy alig vártam, hogy hazaérjük, mert elfáradtam! Én ... Nem is sokat mentünk. Csak kivett belőlem ez a két és fél nap, de majd délután megint pihenek még:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Jó étvágyat, vagy már egészségetekre? De minden esetre jó pihenést délutánra. Mi majd most eszünk, aztán visszakászálódok a vackomba:)
Judit- Hozzászólások száma : 8864
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Judit írta:
Most próbálja Eszter is megfogni a bajt, még könnyebb:) Nem is a bányába mész, hanem a mosókonyhába költözöl:( Nem lesz jó, ha megy Józsid, de mégis lesz abban is valami? Én semmit nem csinálok, csak Foltit viszem el dél felé. Reménykedtem valami jó időben, de csak szürkeség, nyirok, hideg, nap sehol:(
Remélem sikerül megfognia! Kicsit nyafog csak, gyenge, nincs munkakedve, azért jó beebédelt, húslevesből és birkapörköltből. Rávettem,hogy igyon teát. C vitaminnal és strepsils-szel kúrálja magát. Telefonált Józsi, hogy kb. 1 óra múlva hazaér, azután Eszter is mehet haza pihenni.
Itt egészen kicsit kiderült az ég, nem tudom mennyi időre.
Most pihenek addig míg végez a mosógép a jelenlegi adaggal! Szép délutánt!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
Re: Baráti beszélgetések
Megy a drukk Áginak! Örülök, hogy kedves volt, rájön ő magától, hogy nem te vagy a rosszakarója!Judit írta:Ez jó, hogy szund8tottál! Kicsit én is.
Ági hívott. Nagyon kedves volt. Tényleg egész héten délutános lesz. Csütörtök reggel kell neki összepakolni péntek reggelre a kórházba. Azért kell neki hétvégére befeküdni, mert valami spéci kaját fog kapni, meg valami spéci infúziót, hogy a műtét előtt ne kelljen bashajtóval kipucolni a beleit, mint máskor minden műtét előtt.
Ma még nem volt hőemelkedésem:) A csomagküldő miatt majd fél 12 felé készülődök össze Foltival, hogy el e kerüljem őket. A hét ilyen lesz, mert valamikor Folti kajáját, Zoli pólóit és ingeit is hozzák. Persze azokat is két helyről vettem. De hát ez van. A "nemzetközi Zoltá n nap"-ra csak ide érnek. Ezeket 8-10 apra szállítják, minden honnan a ruha féléket.
Öltözz föl rendesen, nehogy megfázz!!!
Helyes, hogy nem volt hőemelkedésed!!!!
Csak óvatosan a vitézkedéssel!
Böbe51- Hozzászólások száma : 5640
Join date : 2016. Aug. 04.
30 / 40 oldal • 1 ... 16 ... 29, 30, 31 ... 35 ... 40
Similar topics
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
» Baráti beszélgetések
30 / 40 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|